Túró! Túró!

"- Hát, igen, a kém - mondta bosszúsan az igazgató. - Három nappal ezelőtt jönnek be a dolgozóink, s látják, hogy ott ül a kém, és issza a tejet. El akarták fogni, de elfutott, és bevette magát a túróba. ... - Mi is esszük a túrót - mondta Majorov, és elmosolyodott." V. Popov: Eset a tejüzemben (1978), Szilágyi Ákos szerk.: Befejezetlen forradalom (1987)

Őszinte tisztelettel

Túró

túró_1_négyzet_200.jpg

© turotneked.blog

A szövegszerű egyezés más művekben megjelent, elhangzott szövegekkel kizárólag a véletlen műve. A más forrásból származó részeket jelöltük.

Az itt megjelent szövegek a forrás feltüntetésével idézhetők.

Levélcímünk: turotnekunk@gmail.com

 


2021.08.12. 08:17 Go East!

Közéleti kínlexikon XI.

Címkék: politika közélet humor hülyeség

B

Borkai A Magyarországon méltán világhírű nemzeti szőlő- és borkultúra további népszerűsítésére bevezetett kabalafigura-páros. Eredeti változata a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER, lásd ott) elitjének magasabb igényeit kielégítő hátultöltős alakzat, amely az új magyar 1 eurós érme hátoldalán is szerepel majd nemzeti szimbólumként. A könnyebben érthető elöltöltős, ún. SzIP(Szopatás-In-Progress)-változat a NER rajongói számára készül.

A márkanév nemzetközi tudatosítása érdekében a magyar állam által a nemzeti tőkés osztály jachtjai számára vásárolt Adriai-tengeri kikötő a bécsi Ferenc József rakpart (Franz-Josefs-Kai) mintájára 2019. október 13-án a Bor-Kai nevet vette fel.

N

Nerküled A nemzeti oligarchák új himnusza, 2017-ben a YouTube leghallgatottabb magyar dala. Legismertebb sorait korábbi zeneművekből kölcsönözte: a "Nerküled mit ér az élet, nerküled mit érek én?" és a "Nem tudok élni nerküled, engedd, hogy élhessek veled!" népszerű könnyűzenei slágerekben, a "Semmik vagyunk, s minden leszünk!" pedig eredetileg egy munkásmozgalmi indulóban fordult elő. A világ legismertebb férfipotenciál-növelő szere, a Viagra gyártója is érdeklődik már a dal iránt, mert erre állítólag minden férfi nemi szerv feláll.

komment

2019.10.11. 15:24 Atyavilág

A tűzoltóknak lassan elegük lesz, hogy az állítólagos hazai átlagbér töredékét kapják

Címkék: politika közélet Atyavilág Zircinfo-ról Letiltott Bejegyzései (AZLB)

A Zircinfo-ról letiltott bejegyzés: 2019. január 30. 

19-01-30_tuzolto_1204098.jpg""Elfogadhatatlan, hogy a KSH által közölt adatok alapján a költségvetési szektorban a közfoglalkoztatottak nélkül számolt nettó átlagkereset 245 ezer forint, ugyanakkor egy 7 éves tapasztalt tűzoltó ennek töredékét, 160.000 forint körüli összeget visz haza" - olvasható az Egységes Tűzoltó Szakszervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szervezet tudatja, a napokban kapták meg Magyarország vonulós tűzoltói a sokat hangoztatott illetményemelkedésükről szóló 2019-es parancsukat, de a helyzet sajnos drámai. Egy 7 éves beosztott tűzoltó rendszeres havi illetménye nem éri el a nettó 160.000 forintot. Ráadásul a vonulós tűzoltók kötelező alap munkaideje havi 204 óra, szemben más munkavállalók 168 órás munkaidejével. Továbbá az ígért 3 pilléres életpályamodellből 2 pillér egyáltalán nem valósult meg. ..." (Népszava)

A Katasztrófavédelem alá besöpört állami tűzoltóságnál uralkodó állapotok legutóbb 2017. második félévében voltak reflektorfényben, akkor a Zircinfo-n is több részes sorozatban idéztük az országos sajtóban megjelenteket. "A tűzoltás biztonságának személyi, technikai és szervezeti feltételei biztosítottak", persze, mi mást is nyilatkozna egy tévedhetetlen állami hivatal, azonban a tűzoltók mostani kiállása jól mutatja, hogy az akkori panaszok közül nem sokat orvosolhattak, de lehet, hogy semmit. Egyes hírek szerint már készültek számítások arra, hányan fogják emiatt elhagyni a testületet. A tűzoltóság létszámát mégsem lehet nyolcvan órás OKJ-s agysebész tanfolyamot végzettekkel feltölteni. 

Atyavilág

komment

2019.10.11. 15:22 Atyavilág

Leteszik a fúrót az alulfinanszírozott fogorvosok

Címkék: politika közélet Atyavilág Zircinfo-ról Letiltott Bejegyzései (AZLB)

A Zircinfo-ról letiltott bejegyzés: 2019. január 28. 

19-01-28_fogorvos_d_mti20111211003-e1475480134113.jpg(Kép: 24.hu)

"Megint leállhatnak a lakosságnak térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők, mert a kormány nem tartotta be az ígéretét – tudta meg a Népszava.

A közfinanszírozott praxisok orvosai ismét gyűjtik az aláírásokat, újra tiltakozó akcióra készülnek. Másfél évvel ezelőtt a körzetek harmada állt le három napra, most azonban ennél jóval hosszabb tiltakozást terveznek.
  

Az orvosok megelégelték ugyanis azt, hogy korábbi ígéretei ellenére a kormány továbbra sem hajlandó felszámolni az alapellátó fogászatok és a háziorvosi praxisok közötti finanszírozási különbségeket.

Pedig a fogorvosok ellátmánya töredéke annak, mint amennyit a háziorvosokra fordít az állam. Ráadásul a fogorvosoknak jóval többet kell költeniük a kezelésekhez szükséges eszközökre – állítják a tiltakozás szervezői. Gyorsan gyűlnek a támogatók, eddig ötszázan írták alá, hogy részt vennének a demonstrációban – mondta lapunknak Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, az Országos Alapellátási Szövetség fogászati alelnöke. – Legutóbb január közepén írtunk levelet az egészségügyi kormányzatnak, miután két kollégánk kérdésére azt a választ kapta Csányi Péter helyettes államtitkártól, hogy indokolt a két alapellátó szolgálat finanszírozása közti különbség fenntartása. ..." (Teljes cikk: nepszava.hu)

Mi volt, és mi lesz Zircen?

Arról nincs információ, hogy másfél évvel ezelőtt volt-e leállás nálunk a fogászati ellátásban. Az újabb tiltakozás egyelőre szerveződik, de remélhető, hogy ha Zircet is érinti, arról időben tájékoztatja a közvéleményt az Erzsébet Kórház, vagy ha él még a korábban bevezetett, a kórházigazgatókra vonatkozó nyilatkozási tilalom, akkor az az állami szerv, amelyiknek ez (lenne) a kötelessége.

Ha valaki pontosabbat tud a tiltakozó akció zirci részleteiről, kérjük, tájékoztassa a Zircinfo-t.

Atyavilág 

Aktuális utóirat: Amikor a - még függetlennek tekinthető - sajtó naponta ad hírt az egészségügyi rendszer tarthatatlan állapotairól (Honvédkórház, Merényi Kórház, gyógyszertárak, Uzsoki, háziorvosi rendszer, kórházfinanszírozási rendszer, orvoshiány), a nép ajkán pedig számolatlanul terjednek a rendeléseken, kórházi kezeléseken tapasztalt méltatlan állapotok, a kormány 300 milliárd forintot oszt szét a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében, "természetesen" kizárólag szakmai alapon. Az eddigi nyertesek közül a legtöbbet "kormányzathoz közeli" cégek nyerték, Tihanyban kastélyszálló és tréning központ létesítésére 2,9 milliárdot kapott egy cég, amelynek Garancsi István,  a székesfehérvári Mol Vidi FC labdarúgóklub tulajdonosa és elnöke, a miniszterelnök kötélbarátja és focimeccsekre reptetője az igazgatósági tagja, de az OTP, az ország legnagyobb bankja, amelyik egymagában majdnem akkora, mint a többi együtt, képes volt pályázni és nyert is félmilliárd közpénzt a balatonszemesi Hotel OTP átalakítására. Ugye tudjuk, hogy az OTP elnöke, Csányi Sándor az ország második leggazdagabb embere háromszáz milliárdos magánvagyonnal, aki a mellényzsebéből kifizethette volna a Hotel OTP felújításának költségét. Nem, ehhez még kellettek az adófizetői fillérek is.

Közben 3 kórházat finanszírozunk egy évig Szíriában, 500 ágyasat építünk Vietnamban,  két templom felújítását támogatjuk Mexikóban, itthon az ország leggazdagabb emberévé vált Mészáros Lőrinc gázszerelő cégei tavalyig összesen 96 milliárd forinttal drágábban vállalták el a közbeszerzési munkákat a közbeszerzési kiírásban megjelölt árakhoz képest.

De a fogorvosoknak tett ígéret teljesítésére nem jut évente néhány milliárd.

komment

2019.10.11. 15:19 Atyavilág

Mi kerül a Nemzet Karácsonyfája alá? - Harmadik csomag: a "rabszolgatörvény" a Családok Évében

Címkék: politika közélet Atyavilág Zircinfo-ról Letiltott Bejegyzései (AZLB)

A Zircinfo-ról letiltott bejegyzés: 2018. december 23. 

18-12-16_ogy_6454_jpg.jpg(Kép: a 2018-as  karácsonyfa a Kossuth téren - parlament.hu)

A hír:

"Aláírta a munka törvénykönyve módosítását a köztársasági elnök, szerinte a jogszabály nem ütközik az alaptörvénybe, a munkavállalókat védő rendelkezések nem csorbultak, valamint a munkaadó nem büntetheti a dolgozókat, ha nem vállalnak túlmunkát." (Magyar Idők, 2018. december 20.)

"...a túlmunka-szabályozás módosítását maguk a gazdasági szereplők kérték ... határozottak vagyunk a tekintetben, hogy ez a jó irány, és azt gondolom, hogy a több túlóra lehetősége mindkét fél számára előnyös lehet. Az a célunk, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat. A munkaerőpiacon kínálati helyzet van, akinek nem felelnek meg a körülmények, elmegy máshova dolgozni, hiszen a cégek versenyeznek a dolgozókért." (Palkovics László miniszter, Alfahír, 2018. december 12.)

"A módosítás 36 hónapra tolná ki a munkaidőkeret maximális tartamát ... kollektív szerződés rendelkezhet úgy, hogy – amennyiben ezt objektív, műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – a munkaidőkeret tartama harminchat hónap legyen. ...

Szintén gyakran idézett rendelkezés a módosítás kapcsán, hogy megteremti a lehetőségét annak, hogy a munkavállaló évente 400 órát túlórázzon. ...

A Munka Törvénykönyve módosításának az eddig leginkább vitatott elemein – az évi 400 órás túlóraplafonon, illetve a 36 hónapra bővített munkaidőkereten – túl van egy további olyan rendelkezése, amelyről alig esett szó, pedig visszaélésszerű alkalmazása tömegesen megfoszthatja a munkavállalókat a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidőre járó bérpótléktól." ("A túlóratörvény szigorúan munkajogi szempontból", Piac&Profit, 2018. december 20., "A rabszolgatörvényben nem a 400 órányi túlóra a legnagyobb probléma", Piac&Profit, 2018. december 4.)

"most fogadtuk el és működni fog." (Orbán Viktor, 24.hu, 2018. december.20.)

A vélemény:

A munka törvénykönyvének ezekkel a módosításaival az érintettek döntő többsége nincs tisztában, és igen keserves lesz, amikor majd rádöbbennek, mit is jelent számukra.

Még alá sem írta a köztársasági elnök, amikor már felröppentek a hírek a 400 túlórás szerződésmódosításokról. Aztán egy nap alatt kiderült, melyik az a gyár, amelyikben öt napon keresztül tizenkétóráztathatják a munkavállalókat rendes munkaidőben, majd a hatodik napon berendelhetik 8 óra túlmunkára - mindezt úgy, hogy ehhez nem is kellett az MT mostani módosítása.

Képzeljük el, hogy adott esetben három évig kell gyűjtögetnem a havi bérpapírjaimat, figyelni, hogy mit fizettek ki, mit nem, hogy aztán a munkaidőkeret vége felé közeledve reménytelen vitákat folytassak a munkaadómmal, mert nem egyezik az én számításom az ő nyilvántartásával. Vagy a munkaidőkeret vége felé nem pénzben, hanem szabadidőben adja ki, na most menj el öt hétre, mert ennyi túlórád van: hogy mit csinálsz ezalatt, a te dolgod. Vagy szépek gyűlnek a napjaim, hogy majd egyszerre kapok egy zsák pénzt, vagy lesz elég időm egyben a házépítéshez, csakhogy hirtelen fizetésképtelen lesz a cégem, a vagyontárgyain jelzálog, vagy csak simán elmegy az országból, én meg dolgoztam neki ingyen három éven át néhány száz órát. Vagy heteken keresztül nincs megrendelés, ezért otthon ülök a munkaidőkeretemben, kapom a fizetést, majd amikor megint beindul az üzem, és én találok egy jobb munkahelyet, nem tudok elmenni, mert van egy csomó tartozásom, amit vissza kellene fizetni a le nem dolgozott, de kifizetett idő miatt.

Nem lehet felsorolni az összes élethelyzetet, amelyre már a jelenlegi foglalkoztatási szabályok is nagyon hátrányosak, de amelyeket a "rabszolgatörvény" tovább súlyosbít. A velejéig cinikus eljárásmód és politikusi kommentárok méltó körítést adnak a történethez: a munkavállalók érdekeit védő jogszabályok szerintük "bürokratikus akadályok"; "akinek nem tetszik, majd elmegy máshová", mert ugye annyira elterjedt itthon a munkavállalói mobilitás; és nehogy bárkivel egyeztetni, vitázni kelljen a jogszabályról, egyéni képviselői indítványként terjesztik a parlament elé. "Nem csordulnak a munkavállalók érdekei", mintha nem tudná mindenki pontosan, hogy a munkáltatók ott játsszák ki "a munkavállalók érdekei"-t védeni hivatott jogszabályokat, ahol tudják: sőt, maga a jogszabályokat alkotó kormány is "jó" példával jár elöl a saját alkalmazottaival szemben. 

A "rabszolgatörvény" a 2018-ra meghirdetett "Családok Évé"-nek igazi megkoronázása, a Nemzet Fenyőfájának csúcsdísze.

Atyavilág 

Nem a karosszékből beszélünk.

A szerző a munka világában a barikád mindkét oldalán évtizedeket harcolt már. Egy világcég hazai gyárában a munkaügyekért is felelős vezetőként ismerte azokat a módszereket, amelyekkel szinte akadálytalanul lehetett érvényesíteni a munkáltatói akaratot a foglalkoztatásban. Nap mint nap látta a több műszakba, nem ritkán száz kilométerről ingázó, gyermekeit egyedül nevelő anyákat, akiknek az utolsó pillanatban elrendelt túlműszak miatt nem csak a hétvégi programjuk borult fel, hanem ki sem tudták aludni magukat a hét végén. A gyárban a környék legerősebb szakszervezete működött, de a gyár mindig megnyerte a munkaügyi pereket. Egy hazai nehézipari vállalat megszüntetése során azért indított munkaügyi pert vezetőként a saját cége ellen, mert tisztességtelennek tartotta, hogy az akkor még jószerivel ismeretlen munkanélküliségtől való félelmükben sorra felmondó dolgozókat a vállalat mindenfajta juttatás nélkül engedi menni, ahelyett, hogy rendes felmondással, legalább a törvény szerinti végkielégítéssel maga a vállalat küldené el őket. Tudja, mit jelent péntek éjjelestől vasárnap éjjelesig a hétvégén négy műszakot lenyomni nyolc órás pihenőidőkkel nehéz fizikai munkával heteken keresztül, hét közben pedig tanulni. Ismeri az érzést, milyen a karácsony és a szilveszter éjjeles műszakban, és hogyan lehet éveken keresztül kibírni felkeléstől lefekvésig 16-17 órában, amely alatt csak munka és utazás van.

A munkavállaló a jogérvényesítés tekintetében Magyarországon egyénileg gyakorlatilag esélytelen a munkaadójával szemben. Nem csak hogy a szükséges munkajogi ismeretei hiányoznak, hanem a kitartása és a megélhetési fedezete is. Ha meg is nyerne egy munkajogi pert (pl. a foglalkoztatási körülmények, az elmaradt kifizetések, a szabálytalan munkabeosztás miatt), többé nem lenne ott maradása. Ez ugyanúgy érvényes egy minisztériumi kormánytisztviselőre, mint egy kisvárosi önkormányzat ügyintézőjére, vagy egy néhány fős káefté alkalmazottjára. Aki az érdekeiket képviselhetné, az már régen nem képes rá: a szakszervezeteket a hatalom vagy felőrölte, vagy korrumpálta. Az állam, amelynek pedig jogilag védeni kellene a munkavállalókat, éppen az ellenkezőjét teszi: folyamatosan szűkíti a munkavállalói jogokat, és nehezíti, vagy ellehetetleníti a jogérvényesítést.

Erről szólnak a rabszolgatörvény elleni tiltakozások.

komment

2019.10.11. 15:17 Atyavilág

Mi kerül a Nemzet Karácsonyfája alá? - Második csomag: a nyugdíjasok karácsonyi Erzsébet-utalványának hűlt helye – Frissítés!!!

Címkék: politika közélet Atyavilág Zircinfo-ról Letiltott Bejegyzései (AZLB)

A Zircinfo-ról letiltott bejegyzés: 2018. december 21. 

18-12-16_ogy_6454_jpg.jpg(Kép: a 2018-as  karácsonyfa a Kossuth téren - parlament.hu)

A hír:

"Orbán Viktor 2016. november 29-én bejelentette, hogy karácsonyra 10 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal lepik meg a nyugdíjasokat, és más különféle állami transzferekre jogosultakat.

A pénz mellé Orbán Viktor levelet is küldött." (index.hu)

"A kormány 2017. karácsonyára is küldte a nyugdíjasoknak a 10 000 Ft értékű Erzsébet-utalványt." (tudatosadozo.hu)

2018. március: "...rendkívüli ülésre hívták össze az Idősek Tanácsát, amiből elég nyilvánvalónak tűnt, hogy Orbán-kabinet a választás előtt még kioszt egy kör Erzsébet utalványt a nyugdíjasoknak." (azenpenzem.hu)

2018. november:

"Tavaly ilyenkor a kormány telenyilatkozta a sajtót arról, hogy karácsonykor tízezer forintos Erzsébet-utalványt kap minden nyugdíjas az országban, idén azonban látványos a csend. A napi.hu rákérdezett az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, mi a helyzet az idei utalványokkal. 

Az EMMI a válaszában hangsúlyozta, hogy húsvétkor (a választás előtt) már küldtek 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, most novemberben pedig nyugdíjprémiumot fizettek.

Karácsonyi Erzsébet-utalványra viszont utalás sem volt a válaszban, pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter októberben még azt mondta, hogy idén is vizsgálni fogják annak lehetőségét, hogy kapjanak-e a nyugdíjasok utalványokat." (444.hu)

2018. december:

"Nagyon megdrágulhat a nyugdíjasok élete" (Privátbankár)

A vélemény:

Csak a vak(hitű) nem látta, hogy a 2016-os és 2017-es év végi, a 2018. márciusi Erzsébet-utalvány osztogatás a 2018 tavaszi országgyűlési választások hangulati előkészítését szolgálta (értsd: szavazatvásárlás), bármit is nyilatkoztak erről a kormánypárti politikusok. És persze az is várható volt, hogy az újabb választási győzelem után ez elfelejtődik, talán a legközelebbi választások előtt tér majd vissza.

Ennek a többmilliós, a társadalom meghatározó részét kitevő csoportnak a többsége kisnyugdíjas. Számukra nem csak az a személyes tragédia, hogy két év után várták volna ugyanúgy a tízezer forintot - sokkal inkább, mint a tavaszi választás előtt -, hanem az, hogy a Fidesz által megváltoztatott nyugdíjemelési szabályok miatt radikálisan szakadnak le az aktív keresők jövedelmi színvonalától (aki 2011-ben ment nyugdíjba, annak a 2017-es nyugdíja kb. 15%-kal ér kevesebbet a 2017-es nettó átlagkeresetekhez képest, mint amennyit 2011-ben ért az akkori nettó átlagkeresetekhez képest; és az arány 2018-ban tovább romlott). Nem beszélve arról, hogy a most "nyugdíjprémiumként", a kormány "kegyéből" juttatott és így kommunikált összeg jogszabályi kötelezettség, és az is lett volna korábban is.

"Azt szeretném, ha minden évben lenne miniszterelnök-választás. ... Azért, mert mikor választás van, mindig egy kicsit emelnek a nyugdíjon." (Nemzeti Konzultáció Bözsi nénivel,1:51-től)

Atyavilág

Frissítés!!! (2018.12.22.)

Január elsejétől a hatályos adójogszabályok értelmében az Erzsébet-utalványok kedvezményes adózása megszűnik. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. ettől az időponttól kezdődően mind a papíralapú, mind az elektronikus Erzsébet-utalványok forgalmazását megszünteti - jelentette be a cég honlapján pénteken. (Portfolio) :-DDDDDDDDD

Eközben a nemzetközi bíróság döntésének értelmében a magyar állam több tízmilliárd  forintot fizetett kártérítésként a hatalmi szóval kiebrudalt cafateria-cégeknek (Cheque Dejeuner, Sodexo, Ticket Express), és ennek a piaci szegmensnek a teljes államosítása 30-40 milliárdba is kerülhetett a magyar adófizetőknek.(zoom.hu)

komment

süti beállítások módosítása